Alföldi kenyér, szőlő és bor ünnep

A MATE Szőlészeti és Borászati Intézet Kecskeméti Kutató Állomása, a Gabonakutató Nonprofit Kft. (Szeged), a Mathiász János Borrend (Kecskemét), a Magyar Növénynemesítők Egyesülete, Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata, valamint az MTA Növénynemesítési Tudományos Bizottság és a Szegedi Területi Bizottság Kertészeti Munkabizottsága közös szervezésében került megrendezésre immár 17. alkalommal az Alföldi kenyér, szőlő és bor - ”A Kárpát-medence kincsei” Konferencia és bemutató 2021. augusztus 24-én. A rendezvénynek a MATE Szőlészeti és Borászati Intézet Kecskeméti Kutató Állomása adott otthont. A rendezvényt Szabó Attila kutatóállomás vezető nyitotta meg, majd ünnepi köszöntőt mondott dr. Mák Kornél, a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés alelnöke, valamint Pászti András önkormányzati képviselő.

Ezt követően érdekfeszítő előadásokat hallhattak az érdeklődők. Egyrészt Nyitrainé Dr. Sárdy Diána, a MATE Szőlészeti és Borászati Intézet igazgatója mutatta be az általa vezetett Intézetet, valamint Dr. Hajdu Edit nyugalmazott szőlőnemesítő Dr. Szegedi Sándor életét és munkásságát méltatta előadásában. Kővágó Róbert, a MATE Szőlészeti és Borászati Intézet Kecskeméti Kutató Állomásának kutató mérnöke a különféle erjesztővel erjesztett Generosa borok fogyasztói megítélését mutatta be röviden. Emellett Dr. Mihály-Langó Bernadett a tönkölybúza és a tritikálé táplálkozásban betöltött szerepéről és fontosságáról beszélt, majd végezetül Dr. Ács Péterné mindennapi kenyerünk múltját, jelenét és jövőjét szemléltette előadásában.

Az előadásokat Kecskemét Város Bora eredményhirdetése és díjátadója követte. Kecskemét neves tárogatósa, Szabó Sándor játékát élvezhették a jelenlévők, majd termékáldás és tiszteletbeli borrendi lovaggá avatás következett, majd termékbemutatóval folytatódott a program.

Nem hiányozhattak a gabona- és sütőipari termékek, bő választékot vonultatott fel a szegedi Gabonakutató Nonprofit Kft. és a Szegedi Sütödék standja. Az Első Pesti Malom és Sütőipari Zrt. kiállító asztalán a teljes kiőrlésű kékbúza liszt került bemutatásra. Asztalok egész sorát töltötte meg egy válogatás a Katonatelepi Kutató Állomás kék, rózsaszínű és fehér csemegeszőlőiből. Itt is volt mit kóstolni: friss szőlők, mustok, mazsolák, ivólevek fehér, kék és rózsaszínű fajtából. A boros asztalsornál a MATE Szőlészeti és Borászati Intézet Kecskeméti Kutató Állomásának borait kóstolhatták az érdeklődők. A kecskeméti Zöldségtermesztési Kutató Intézet Zrt. asztalán főleg paprikákat vonultattak fel, valamint magyar termésből készült, 100%-os paradicsomlevet és görögdinnyét kóstoltattak.

Alföldi kenyér, szőlő és bor ünnep 2021
Képek száma: 18 db