Összeállította: Bóna Lajos

A növénynemesítés a növények tulajdonságainak örökletes tulajdonságaival foglalkozó tudomány és gyakorlat, melynek célja új, hasznos növényfajták előállítása. A nemesítés azonban nem csak tudomány és gyakorlat, hanem egyúttal művészet is: az alkotó nemesítőmunka eredménye a növényfajta, mely alapvetően járul hozzá egy-egy földterület, tábla, az adott táj megjelenéséhez, képéhez. Így a nemesítőnek, mint szakembernek, rendelkeznie kell tudósi, művészi és gyakorlati mezőgazdásági látásmóddal, intuícióval egyaránt. A növénynemesítő feladatköre, napi munkája tág határok között mozog és rendkívül színesnek mondható: növényi alapanyagok, fajták kezelése, keresztezések, üvegházi és szabadföldi kísérletek megtervezése, irányítása és kivitelezése, a növényanyag állandó válogatása, szelekciója, mikro és makro szaporítások beállítása és értékelése, s hasonlók. Mindez, általában sok utazással is jár az országon belüli és adott esetben azon kívüli kutatóállomások, kísérleti helyek között. Ez a hivatás tehát alapvetően feltételezi a növények, a természet, a föld, a táj és az utazás szeretetét, hisz a nemesítő a szabad ég alatt, a növényeivel tölti ideje jelentős részét. Ugyanakkor az adatok rendszerezéséhez, kiértékeléséhez, átlátásához, a helyes döntések meghozatalához fő eszközévé a számítógép vált, mely mellett rendkívül sok időt tölt el korunk növénynemesítője. Fontos mindemellett, hogy a nemesítőnek készülő fiatal értse és szeresse a laboratóriumi munkát is. Szinte bizonyos, hogy minden nemesítő életének egy szakaszát, vagy az év bizonyos periódusát laboratóriumi munkával (vagy annak elemzésével) tölti el. Ilyen területek a növényfiziológia, molekuláris biológia, patológia, vagy épp a végtermék technológiai vizsgálatai, s a kémiai analitika.
A munka célja, s eszközei természetesen függnek attól, hogy milyen növényfaj, vagy fajok nemesítését kapta feladatul, tűzte ki célul az ember. Általánosságban, szinte minden növényfajra elmondható az a nemesítési stratégia, melyet Poehlman (1986) fogalmazott meg:

1. Fontos, hogy a nemesítő ismerje fel azokat, az adott növényfajra jellemző morfológiai, fiziológiai és patológiai válasz-reakciókat, melyek rendkívül lényegesek a termés, az alkalmazkodóképesség és a főbb minőségi bélyegek tekintetében.

2. Kísérleti és szelekciós technikák és módszerek alkalmazása, melyekkel a fenti bélyegek jól megfoghatók, értékelhetők.

3. Kedvező genetikai alapanyagok, génforrások felkutatása, melyek sikeresen alkalmazhatók az adott nemesítési program érdekében.

4. A lényeges tulajdonságok kombinált, következetes beépítése az új, születendő fajtába, vagy alapanyagba.

Mindezeken túl fontos, hogy a nemesítő jó szervezőképességgel, menedzseri képességekkel rendelkezzen, s tudjon team-munkában, együttműködve másokkal dolgozni..
Nos, akkor mely tárgyakat, tudományágakat kell, hogy mélyrehatóan tanuljam, műveljem, hogy nemesítővé válhassak? – kérdezheti egy mai fiatal.
A legrövidebb válasz erre: a növényekkel kapcsolatosakat. Fontos ezért a botanika, molekuláris és populáció genetika, genomika, növényélettan, az ökológia, növényi biokémia, a növénykórtan, az agronómia (növénytermesztés, talajművelés és talajtan) és növényvédelem, a továbbá a biometria (statisztika) és számítástechnika, s természetesen a növénynemesítéstan. Ezek a tudományok képezik munkánk alapjait és határterületeit.

A nemesítői munka gyümölcséből, végeredményéből kisebb-nagyobb ökológiai térségek részesednek, gyakran egy egész ország (olykor több ország) társadalma és gazdasága profitál. Gondoljunk csak néhány jelentős magyar búzafajtára, mely megalapozta hírnevünket a gabonaexport területén, vagy néhány különleges minőségű szőlő és gyümölcs fajtánkra, melyet ismernek, használnak szerte a világban.

A sikeres nemesítő tehát jelentős hazai és nemzetközi kapcsolatokkal rendelkezik, s munkája eredményét messze földön megbecsülik. A nemesítői szakma több, mint foglalkozás: hivatás, alkotó munka, melynek művelője jelentős értékeket hozhat létre élete során.