A növénynemesítés a növények örökletes tulajdonságaival foglalkozó tudomány és gyakorlat, melynek célja új, hasznos növényfajták előállítása. A nemesítés azonban nem csak tudomány és gyakorlat, hanem egyúttal művészet is: az alkotó nemesítőmunka eredménye a növényfajta, mely alapvetően járul hozzá egy-egy földterület, tábla, az adott táj megjelenéséhez, képéhez. Így a nemesítőnek, mint szakembernek, rendelkeznie kell tudósi, művészi és gyakorlati mezőgazdásági látásmóddal, intuícióval egyaránt. A növénynemesítő feladatköre, napi munkája tág határok között mozog és rendkívül színesnek mondható: növényi alapanyagok, fajták kezelése, keresztezések, üvegházi és szabadföldi kísérletek megtervezése, irányítása és kivitelezése, a növényanyag állandó válogatása, szelekciója, mikro- és makroszaporítások beállítása és értékelése, stb. Mindez, általában sok utazással is jár az országon belüli és külföldi kutatóállomások, kísérleti helyek között. Ez a hivatás tehát alapvetően feltételezi a növények, a természet, a föld, a táj és az utazás szeretetét, hisz a nemesítő a szabad ég alatt, a növényeivel tölti ideje jelentős részét. Ugyanakkor az adatok rendszerezéséhez, kiértékeléséhez, átlátásához, a helyes döntések meghozatalához fő eszközévé a számítógép vált, amely mellett rendkívül sok időt tölt el korunk növénynemesítője. Mindemellett fontos , hogy a nemesítőnek készülő fiatal értse és szeresse a laboratóriumi munkát is. Szinte bizonyos, hogy minden nemesítő életének egy szakaszát, vagy az év bizonyos periódusát laboratóriumi munkával (vagy annak elemzésével) tölti el. Ilyen területek a növényfiziológia, molekuláris biológia, patológia, vagy épp a végtermék technológiai vizsgálata, s a kémiai analitika.
A munka célja és eszközei természetesen függnek attól, hogy milyen növényfaj, vagy fajok nemesítését kapta feladatul, tűzte ki célul az ember. Általánosságban, szinte minden növényfajra elmondható az a nemesítési stratégia, melyet Poehlman (1986) fogalmazott meg:
1. Fontos, hogy a nemesítő ismerje fel az adott növényfajra jellemző morfológiai, fiziológiai és patológiai válasz-reakciókat, amelyek rendkívül lényegesek a termés, az alkalmazkodóképesség és a főbb minőségi bélyegek tekintetében.
2. Kísérleti és szelekciós technikák, módszerek alkalmazása, amelyekkel a fenti bélyegek jól megfoghatók, értékelhetők.
3. Kedvező genetikai alapanyagok, génforrások felkutatása, amelyek sikeresen alkalmazhatók az adott nemesítési program érdekében.
4. A lényeges tulajdonságok kombinált, következetes beépítése az új, születendő fajtába, vagy alapanyagba.
Mindezeken túl fontos, hogy a nemesítő jó szervezőkészséggel, menedzseri képességekkel rendelkezzen, és tudjon team-munkában, együttműködve másokkal dolgozni.
Nos, akkor mely tárgyakat, tudományágakat kell, hogy mélyrehatóan tanuljam, műveljem, hogy nemesítővé válhassak? – kérdezheti egy mai fiatal.
A legrövidebb válasz erre: a növényekkel kapcsolatosakat. Fontos ezért a botanika, molekuláris és populáció genetika, genomika, növényélettan, ökológia, növényi biokémia, növénykórtan, agronómia (növénytermesztés, talajművelés és talajtan) és növényvédelem, továbbá a biometria (statisztika) és számítástechnika, és természetesen a növénynemesítéstan. Ezek a tudományok képezik munkánk alapjait és határterületeit.
A nemesítői munka gyümölcséből, végeredményéből kisebb-nagyobb ökológiai térségek részesednek, gyakran egy egész ország (olykor több ország) társadalma és gazdasága profitál. Gondoljunk csak néhány jelentős magyar búzafajtára, amely megalapozta hírnevünket a gabonaexport területén, vagy néhány különleges minőségű szőlő és gyümölcs fajtánkra, melyet ismernek, használnak szerte a világban.
A sikeres nemesítő tehát jelentős hazai és nemzetközi kapcsolatokkal rendelkezik, és munkája eredményét messze földön megbecsülik. A nemesítői szakma több, mint foglalkozás: hivatás, alkotó munka, melynek művelője jelentős értékeket hozhat létre élete során.
Összeállította: Bóna Lajos