A magyar növénynemesítés története röviden

A növénytermesztés és a növények kiválogatása az emberiség hajnalán indult a vadonélő növényfajok termesztésbe vonásával. Az emberiség őstörténetében - már az ókorban is - a talaj előkészítése, a vetőmag kiválasztása, a vetés, a növény és talaj ápolása, a betakarítás kultikus cselekmények voltak.

Elődeink már az ókortól kezdve magas szintű ismeretekkel rendelkeztek a virágzás, a megtermékenyítés, a szaporodás és szaporítás körülményeiről.
A jó vetőmag kedves az Istenek előtt (Zend-Aveszta, Irán, Kr.e. 800).
A termesztés során a mag leromlik, ezért ügyelnünk kell a vetőmag felújítására (Vergilius, Kr. idejében).

Az ókori kultúra elhalványulásával azonban a növénytermesztés színvonala visszaesett, a nemesítés tudománya is feledésbe merült. Jelentős változás jóval később, Amerika fölfedezése után következett be. A tudományos ismeretek fejlődéséhez a mikroszkóp föltalálása (Hooke 1635-1700) is alapvetően járult hozzá. A botanikusok rendszerező munkái (Linne 1707-1778), majd a genetika alapjainak fölfedezése (Mendel 1822-1884), s később, a mendeli törvények újrafelfedezésének idején (Correns, Tschermak, de Vries 1900) indul és bontakozik ki a mai értelemben vett növénynemesítés tudománya, gyakorlata a világban és hazánkban is.

Gazdasági növényeink nemesítésének megindítását 1864-től számítjuk, amikor Mokry Sámuel (1832-1920) Békés megyei birtokán elkezdte a búza nemesítését s folytatta azt „szerényen, csendben és nálunk szokatlan kitartással”. „Mokry Sámuel derék hazánkfia, kilencz évi magnemesítési kísérlete után egy-egy cat.holdról 12 vámmázsa közönséges termés helyett 15-20-25 mázsát tart elérhetőnek” – írja kortársáról és kollegájáról Kenessey Kálmán az első, kifejezetten nemesítési témájú közleményében (A búza vetőmag nemesitésről, Atheneum, Bp, 1874).

A XIX.században a kertészet is jelentős fejlődésnek indult. E korszak két kiemelkedő gyümölcsésze: Entz Ferenc (1805-1877) és Bereczki Máté (1824-1895), akiknek a nevéhez a szisztematikus pomológia megteremtése, az első hazai szelektált őszibarack, szilva és alma fajták származnak. Mathiász János (1838-1921) nevéhez pedig a céltudatos szőlőnemesítési munkák indulása kötődik. Egy évszázaddal korábban élt Tessedik Sámuel (1742-1820), aki messze megelőzve a korát, saját kísérletei alapján látott neki több takarmánynövény, gyümölcs és zöldségfélék, valamint az akác termesztéséhez, kiválogatásához, honosításához.

A nemesítés, mint tantárgy oktatása Cserháti Sándor által 1890-től kezdődött hazánkban a magyaróvári Mezőgazdasági Akadémián.
 
A századfordulótól 1945-ig
Az Országos Növénynemesítő Intézet (alapítva: 1909, igazgatója: Grábner Emil, 1936-tól Villax Ödön), majd az ország különböző helyein létesült Növénynemesítő Telepek virágkorukat élték. Ebben az időszakban nagynevű nemesítőink úttörő munkát végeztek  a tájfajták begyűjtése, értékelése, a szelekció és a honosítások terén gazdasági növényeinkben. Munkájuk által a magyar nemesítés a világ élvonalában volt ebben az időben.
 
Baross László, Szüllő Ferenc, Bánkút: kukorica, búza
Konopi Kálmán, Odvos, Arad megye: búza, kalászosok
Székács Elemér, Árpádhalom, később Sósd puszta, Temes megye: dohány, búza, árpa, zab, repce, lucerna, muhar köles, lóbab
Udvaros Károly, Eszterháza (Fertőd): búza, árpa, repce
Veneny Lajos, Párkánynána, majd Sós-sziget, Csallóköz: búza, durum búza, fűfélék, dinnye
Sedlmayr Kurt, Sopronhorpács: cukorrépa, búza
Somsich Géza, Somogy megye: somogyi tar búza
Fleischmann Rudolf, Ruma, Szerémség, majd Kompolt: kukorica, búza, rozs, zab, kender, baltacim, fűfélék, lucerna gyöngybab, összesen 19 lágyszárú faj és akác
Pap Endre, Mindszentpuszta, később Berlin, majd Anglia: búza, kukorica (az első hibrid kukoricák)
Vezekényi Ernő, Karcag: búza, cirok
Horn Miklós, Lovászpatona: rozs, búza, zab, kukorica, burgonya, köles, napraforgó
Legány Ödön, Hatvan: búza, bükköny, konyhakerti növények
Mauthner Ödön, Knapp Ottó: Derekegyháza, Iregszemcse: napraforgó, ricinus, kender, borsó, bab, répa, konyhakerti növények
Teichmann Vilmos, Tornyospálca-Kisvárda: burgonya, rozs, csillagfürt
 
A második világháborúban elpusztult az addigi virágzó magyar nemesítés. A telepek és a nemesítői törzsanyagok megsemmisültek.
 
1948-tól 1990-ig
A kutatói nemesítés korszaka
 
A háborút követő évek alapvető változást hoztak.
1947-48-ban Magyaróváron Villax Ödön vezetésével indította az FM a megmaradt diplomás nemesítőknek, fiatal diplomásoknak a Felsőbb Növénynemesítői Tanfolyamot, melyet 18 fő végzett el, akik közül sokan a kor meghatározó nemesítői, oktatói lettek, így Bálint Andor, Beke Ferenc, Kiss Árpád, Lelley János. Villax Tanszékén dolgozott akkoriban Győrffy Barna, a híres növénygenetikus, továbbá Berzsenyi J. László, Kiss Árpád, Barsy Sarolta, Böjtös Zoltán, akik szintén különböző területek meghatározó nemesítői lettek.

Állami tulajdonú, központi költségvetésből gazdálkodó telepeken, intézményi hálózatban indult meg a munka. Nagy szükség volt a termelésben a fajtákra, a vetőmagra. A nemesítés rangja felértékelődött, tudományos rangra került és együtt fejlődött a társtudományokkal (gépesítés, biológia, számítástechnika). Jellemző erre a korszakra a tervgazdálkodás, annak számos hátrányával, de pozitívumaival, erősségeivel is. Így a gazdálkodás alapjául szolgáló tudományok, az alkalmazott kutató-fejlesztő munka egyaránt ütemes fejlődésű, kiszámítható és tervezhető volt.
 
1990 után

A multinacionális és hazai privát vállalatok, valamint az állami szférájú kutatói nemesítés diverzifikált korszaka 

A mai korban a növénynemesítés térbeni kiterjedését illetően rendkívül diverzifikált. Növényfajtákat állítanak elő a nagy nemzetközi multinacionális vállalatok, kis és közepes méretű hazai magánvállalatok, családi vállalkozások, egyetemi és akadémiai kutatócsoportok. Jellemző a korszakra - a korábban FM-hez tartozó - ágazati minisztériumi nemesítő intézetek megszűnése, átalakítása, privatizálása, továbbá, hogy a vetőmagvak és szaporítóanyagok kereskedelmével foglalkozó piacon túlkínálat, rendkívül kiélezett verseny, küzdelem uralkodik.

Összeállította: Bóna Lajos